A Tour de France élmény testközelből, az út széléről, hegyi szakaszon (Pireneusok, 2010 július)

tour_00

Vérbeli túrakerékpáros vagyok, akit rég elvarázsoltak a Tour de France és a nagy körversenyek legendás emelkedői, melyek legtöbbjét igyekeztem is bringával felkeresni, ám be kell valljam: nem vagyok az az elvakult szurkoló aki feltétlenül ki akar menni élőben is megnézni a sztárokat, a legjobb bringásokat.

2010-ben a Pireneusokban tett kerékpártúrám véletlenül éppen a Tour de France idejére esett, ráadásul két (három) szakasz esetében is éppen akkor jártam érintett emelkedőkön, amikor a Tour de France mezőnye is. Nem volt hát kérdés: életemben először megnézem a Tour-t élőben is. Még nem is sejthettem, hogy hat majd rám…

Amire jó készülni: A Tour de France szervezői minden szakasz esetében közzéteszik a mezőnyt megelőző karaván (szponzorok autóinak, kamionjainak) elhaladásának tervezett idejét és persze a mezőny hozzávetőleges érkezésének időpontját is. Mint utánajártam, már a karaván előtt tán 1–1,5 órával, azaz a mezőny érkezése előtt 2-3 órával, de bizonyos hegyi befutók esetén akár fél nappal hamarabb lezárják az utakat (nem feltétlen csak autósok elől – de erről később), ezzel kell számolni!

Szurkolóhely kiválasztása és megközelítése: Közismert, hogy – ha van rá mód – akkor emelkedőkön célszerű a mezőnyt várni, mert ott egyfelől lassabban is jönnek a kerekesek, másfelől talán több csoportban is, nem pedig egy bolyban. Kaptatókon plusz előnyt jelent, ha a szurkolóhelyről hosszabb szakaszt, tekergős kilométert, kilométereket is belátni, így messziről következő a szökevények és a mezőny közeledése.

tour_01

Az ÉLMÉNYek

A 2010. évi Tour az Alpokban megvívott küzdelmek után érkezett a Pireneusokba, mely hegységben a versenyzőknek négy hegyi szakaszon volt lehetőségük egymással megmérkőzni, ezek közül három alkalommal terveztem emelkedőkön megnézni, átélni a Tour élményt: előbb a legendás Col de Portet d’Aspet-en (1069 m), majd másnap reggel a Col de Peyresourde (1569 m) keleti, szerpentines oldalán, végül az ő pihenőnapjukat követően a legendás Col du Tourmalet-n (2115 m), ami a Tour öt legnevesebb emelkedőjének egyike. A felsoroltak közül az első kettő alkalommal szerencsém volt, ám a Tourmalet szakaszát megelőzően egész napon át esett, sőt másnap reggel sem maradt abba, így – az előző két alkalmat követően – végül megelégedtem azzal, hogy a kisvárosban vártam a világ legjobb kerekeseit.

Július 19., a Tour 15. szakasza: szurkolás a legendás Col de Portet d’Aspet hágón (1069 m)

Hegyi befutós napom reggelén ¾ 7-kor csörgettem mobilomat, hiszen a Tour de France miatti útlezárások okán 11 órára már Audesseinbe akartam érni, előtte viszont egy 900 m szintkülönbségű hágó, a Col de la Core (1395 m) várt rám málhával. Kb. féltávtól – 1000 m magasságtól – az út a tekergéseket követően végre már a hágó (nyugati) irányába haladt a hegyoldalban, közben szép kilátást nyújtva a spanyol határon emelkedő 2400-2600 méteres, hófoltos csúcsok felé. Békés és szép környék volt. Milyen érdekes: 2007-ben egyik este itt ködben jártunk, így nem sok maradandó táji emléket hagyott maga után a hágó, bezzeg most!

A hágó tetejére ütemtervemen belül, 10:23-ra értem fel (szinte pont 600 méter/óra szintemelkedés volt a nettó tempóm, 26 kg-s málhával a csomagtartón): ahogy a legelésző tehenek mellett, videóval a kezemben megérkeztem, a Raidesek kísérőautója mellől legalább ketten tapssal fejezték ki elismerésüket; jól esett. Tiszta időben gyönyörködhettem a körkilátásban: Észak felé már csak kisebb hegyek emelkedtek, dél felé volt igazán szép a panoráma.

tour_02

A hágóról a gurulás bő fél órán át tartott: 1395 méterről egészen 510 méterig, Audesseinig (1/4 12). A Tour útvonalát is jelentő főúton a mezőny érkezéséig az itiner szerint is több mint 3 óra volt még, a rendőrök – az időnként gyorsan elhaladó Tour-os autók miatt – már lezárták az utat. Ez bizony nagy baj volt a számomra, hiszen síkon nem lehet jót filmezni: ott ugyanis 40-50 km/h-val suhan el a mezőny. Próbáltam rábírni a rendőrt, hogy engedjen el (az út szélén mennék óvatosan), de hiába. Talán 5-6 perc múlva mikor végül magukat helyieknek mondott kerekeseket elengedett, ez ürügyet szolgált nekem is: „Én is csak legalább a faluba, hadd mehessek be!” (mindössze 500-600 méterre volt) Szerencsére elengedett: de mint mindenkinek: az út szélén és a bringát tolva kellett haladnom.

Legalább haladhattam… a még 18 km-re levő hágó felé. Kis falvakról lévén szó a főutcáról csak ritkán ágaztak le utcák, de ott többnyire rendőrök álltak és vigyázták a forgalmat: a bringások és a gyalogosok is csak az út szélén mehettek: sétálva! Így gyalogoltam végig az első falun, majd amint kiestem az utolsó rendőr látóköréből, már ültem is fel és tekertem óvatosan. Lenyűgözött, hogy a falvakban szinte mindenki kijött az úthoz (akár 70-75 éves fejkendős néni is kiült a kempingszékre, hogy lássa elhaladni a világ legjobb kerekeseit), illetve, hogy a települések közt, sík szakaszon is bőven akadtak szurkolók, lakóautók, sátrak. Az egyik faluban láttam a francia TV-seket, illetve a kis térre kitett feldíszített bábukat, a következő pedig frissítőállomás volt, Powerbar felirattal, molinóval.

tour_03

Közepes emelkedőn hajtottam ¼ 2 tájban, amikor megérkezett a karaván, ami a Tour de France mezőnyét kb. 1 órával megelőző reklám és szponzori autók zenés felvonulása, parádéja, nagyon klassz hangulattal és a reklámozott cégek célja szerint érdekes alakú, formájú járművekkel. Az autók többségéből gyakran szórtak ingyenes ajándéktárgyakat: kaját, szemüvegtörlőt, innivalót, szörpszirupot, ásványvizet, újságot, stb. Először jött természetesen az autóra erősített több méteres sárga „mezes” műanyag bringás, az egyik főszponzort Credit Lyonnais bankot reklámozva, aztán érkezett sütireklám, élő kerekesek hajtottak utánfutóra rögzített bringákon: ők a Vittel ásványvizet reklámozták, későbbi autók pedig szemüveget, autógumit, szörpszerűséget, két újságot, stb. A sprinterversenyt szponzoráló PMU, állami fogadóiroda kb. 40 cm hosszú kezet formáló, műanyag alakzatot dobált le a tapsoláshoz. A Champion áruház emberei rengeteg piros pöttyös baseballsapkát dobáltak. Nagyon élveztem a felvonulást: egyik-másikuk klassz zenével jött, egy-egy teherautón fiatal lányok táncoltak, mozogtak. Lenyűgözött a hangulat!

Miután elvonultak és elcsendesedett az út ( 5-10 percenként jött egy-egy rendezői autó, vagy rendőrmotoros) tovább folytathattam utam; persze itt-ott megálltam filmezni, pl szurkolói feliratot az útra festő srác miatt.

Portet Aspet településen is volt már sok ember; tábla jelezte, hogy a hágócska meredek szakasza onnan kezdődik: kb. 2,5 km-re 208 m szintemelkedés. Innen már elég sűrű embersor állt, ült az út és sátraik, lakóautóik mentén és várta a még több, mint 20 km-rel visszább járó szökevényeket, illetve a Tour de France mezőnyét. Jól esett, ahogy kamerával a kezemben haladva (persze a málhás bringa miatt) többen megtapsoltak, volt ahol azt hallottam, mikor megláttak: „Ollala” vagy „Oh, my God!”.

tour_04

Igazán jól esett a hegyeken való málhás bringatúrázás tapssal kifejezett elismerése. A falu fölötti második hajtűkanyar nagyjából megfelelő helynek tűnt majd a Tour de France videózására és fotózására, így ott letelepedtem. Jól be lehetett látni a meredek egyenest és valameddig fölfelé is az utat, ráadásul árnyas fa is adódott és egy kis hely is nekem.

Ahol letelepedtem, a szomszéd szurkolócsalád odaadott nekem egy nekik felesleges, ingyen osztogatott újságot a Tour-ról, benne érdekes és hasznos információkkal a versenyről, de persze a szponzorokról is. A szökevények érkezte előtt mind több hivatalos autó, majd rendőrmotoros érkezett. A nézők tapssal és szurkolással biztatták a Thomas Voeckler francia bajnok vezette 9 fős szökevénycsoportot, melyet kísérőautóik követtek. Nem volt egyszerű egyszerre filmezni és fotózni: egyik kezemben a videokamera, másikban a fényképező: így egy kézzel kellett fognom a fényképezőt és kattintanom is, közben persze figyelnem, hogy a videó zoomjával folyamatosan nyissak kifelé.

Amint néhány perc múlva (14:45 tájban) az alsó hajtűkanyar fölött megjelent a zúgó helikopter, tudtam: közel van már a főmezőny. Őket két rendőrmotoros vezette fel; a peloton (főmezőny) pedig szépen széthúzódva. Egymás mellett heten tekertek. A sárga mezes Schleck a második sorban tekert. Az egymás melletti széthúzódás is azt mutatta, hogy nagyon kényelmesen kerekeznek. Kb. 20 csapatautó követte őket, bringákkal a tetejükön, ám az autók a hajtűkanyarban egy idő után meg is álltak: „bedugultak.” A sort rendezői autó zárta.

E napi Tour de France élményeimet a következő videóm mutatja:

Nem sokkal a mezőny és kísérőik elvonulása után az emberek már szedelőzködtek is, és aki gyalog, vagy bringával volt, indult is. Picit még vártam, aztán nekivágtam a hátralevő kb. 1,5 km-nek. Noha 7-9 km/h-val haladtam a meredek emelkedőn, a tető előtt 100-200 méterrel autókat értem utol, ugyanis odafent dugó volt. A lejtőn esélyem sem lett volna rendesen haladni, így a sok ember ellenére az árnyas csobogó közelében láttam hozzá ebédemhez vagy uzsonnámhoz.

Ütemtervemhez képest ¾ óra késéssel, 15:46-kor hagytam el a híres hágót, melynek éppen az általam is gurulásra használt lejtőjén szenvedett halálos balesetet 1995-ben Fabio Casartelli, fiatal olimpiai bajnok. 2007-ről már ismertem a hágó túloldalát, de a történtek miatt is óvatosan ereszkedtem, persze volt aki közben gyorsan száguldott el mellettem. Egy pillanatra megálltam az emlékműnél, majd 1 km-rel lentebb már térhettem is le az útról, békésebb, háborítatlanabb szakaszra, a hajtűkanyarokba gazdag, nehéz Mente hágóútra.

19:40-re érkeztem meg Bagneresbe, ahol találomra, érzésre kerekeztem és találtam meg sikerrel a központot, a kordonokkal védett főutcát, ahol az e napi szakasz célja volt. A kordonok és a házak közti sétálórészen bőven akadtak emberek; járókelők, díszítések, míg a vendéglők emberekkel voltak tele. Nyüzsgött a város. Bringám tolva egy hotel előtt a Lampre csapatbuszát és pár autóját láttam, valamivel odébb egy elegáns, de régi épületben pedig valami ünnepség lehetett, taps hallatszott ki. A ház falán felirat arra utalt, hogy a Tour de France a Pireneusok felkeresésének 100 éves évfordulóját ünnepli. Körbe az épületen 2-3 sorban Bagneres Luchon-i szakaszgyőztesek képeit lógatták ki, köztük Magne, Koblet, Poulidor, stb.

Jópofa volt végigtekerni a célegyenesen. A városközpontot elhagyva a Peyresourde hágóra induló út elején egy nagy táblán az e napi és a másnap innen induló szakasz szintdiagramjánál egy fotóra álltam meg, majd vacsora után azzal a céllal vágtam neki a Peyresourde hágónak, hogy minél feljebb jutva sátrazzak, és így reggelre minél kevesebb tekerni való maradjon, hiszen azt még a mezőny érkezése előtt kellett megtennem.

tour_05

Július 20, a Tour 16. szakasza: Tour élmény a Peyresourde hágóút (1589 m) szerpentinjein

Korai kelés után már 8:45-kor nyeregbe ülve nekivágtam a Peyresourde hágóút hátralevő 6,5 kilométerének és az erre jutó 450 m szintemelkedésnek; az e napi szakasz első emelkedőjét a mezőny elhaladása előtt reggel már meg sem nyitották a közúti forgalom számára. Alig hagytam el a falut, hamar lakóautók, lakókocsik kísérték az utat, nem is kis számban. Többen már kiültek kempingszékeikre, vagy még állva nézelődtek. Bringások is tekertek már fölfelé. Csodás idő volt, szépen sütött a Nap, és a kilátást elzáró fákat hamar magam mögött hagyva, 4 km-rel a hágó teteje előtt feltűntek a tekergő végső kilométerek, mely utolsó 2 km-én már ekkor is szakadozott, itt-ott összefüggő embersor látszott. Sejtettem, de mégis más átélni ezt: a Peyresourde szurkolói szemmel igazán kedvelt hágó, hiszen fentről hosszan belátni a végső kilométereket.

Kb. 3 km-rel a tető előtt ért utol egy montit hajtó hátizsákos spanyol srác, akivel beszélgetésbe elegyedtünk. A spanyol fiú javaslatára meg sem álltunk a hágóig, inkább onnan gondoltunk majd a szurkolói helyünkre visszagurulni. A végső egyenes utolsó 2-300 méterén egész gyakori tapssal jutalmaztak a szurkolók. 9:45-re értünk fel a hágóra, a karaván érkezéséig még 40 percünk volt. Már ekkor is sok ember volt a hágón, rendőrök is természetesen; az utolsó simításokat végezték az 1. kategóriás hegyi hajrá kapuja és a paravánok környékén. 2007-ben este, szürkületben és ködben értünk fel Péterrel a hágóra, most jól esett a szép kilátásban gyönyörködni. Na és a hangulat…..

tour_06

Míg előző nap hirtelen a közelből bukkant fel a karaván, hála a hosszan belátható szakasznak, ezúttal már percekkel korábban, fentről jól látszott, hogy hol járnak éppen, milyen járművek követik egymást: tudhattam, mire számíthatok, melyiknél kell fotózásra készülni.

Most is nagyon élveztem, majd kiugrottam a bőrömből a karaván adta hangulattól, de most már tudtam, mire számítsak. Először jött a sárga mezes bringás alakkal a Credit Lyonnais autója, majd a többi – nem tudom milyen sorrendben, többnyire zeneszó mellett, és/vagy hangulatfelelőssel, táncosokkal. Ugyan nagy helyet foglalt (kb. 20×45 cm-s), de örültem, hogy sikerült a pontversenyt szponzoráló PMU-s tapsoló műanyagkezet szereznem. A Tour alatt összegyűjtött kb. 7 sapkát, a műanyag kezet, illetve még 2 újságot (együtt legalább fél kg-t tettek ki) innentől két héten át vittem magammal. A karaván elhaladása közben az emberek jellemzően táncikáltak, tapsoltak és vették fel az odadobott reklámanyagokat. Miután elcsendesedett az út, a mezőny érkezéséig még bő óránk volt: közben elszórtan 3-8 percenként (néha gyakrabban) jött egy-egy autó, vagy rendőrmotoros.

Tudtam, hogy a bagneresi élesrajt 11:40-kor van, ahonnan ¾ órát számoltam a mezőny felérésére (11 km és bő 800 m szintemelkedés). Kb. 12:05 körül tűnt fel 4 km-rel lentebb az első szökevénycsoport, amit már hallomásból tudtam, hogy a Gruppe Armstrong, hisz az akkor még hétszeres Tour győztesnek számító sztár is köztük volt. Mennyire más volt így az egészet belátni, egymás mögött a kisebb bolyokat, mint a TV közvetítésében. Armstrongék kb. 15 fős csoportja mögött talán 300 méterrel tekert szintén elég jó tempóban a sárga trikós, Contador csoportja és őket is még minimum 2-3 kisebb boly követte. Meglepett, hogy már az első hágón hogy szétszakadt a mezőny, noha ez a szakasz az 50 km hosszú sík vége miatt nem számított kritikus szakasznak. Armstrong viszont – ha már az első alpesi szakaszon kiesett az esélyesek közül – minden bizonnyal mutatni akart valamit.

tour_07

Élveztem a sok csoport fentről történő filmezését. Érdekes volt, hogy már percek óta láttuk közeledni a bringásokat, de odafent nálunk viszonylag még nyugalom volt: csak láttuk, hogy közeledik, amire vártunk. Tetszett, ahogy a 2-3 szerpentin-egyenesben a hegyoldalon egymás fölött haladtak a különböző csoportok, majd végül a végső egyeneshez is felértek a szökevények, ekkor a helikopter már annak lentebbi kanyarjának vége fölött lebegett. Nem volt egyszerű egyszerre filmezni és fotózni, volt hogy egyik kárára ment picit a másik, sajnos, de azért igyekeztem. Az előző napival szemben jócskán erős (erősebb) tempóval suhantak el a bringások – noha e nap első hágója volt csak; itt már nem oly kényelmesen, trécselve hajtottak: itt már odatették magukat. Contadort egyébként Dani Navarro (6) és Paolo Tiralongo (8) vezette. Conatadorék elsuhanása után már jobban oda tudtam figyelni és fényképezőt félretéve videóval is jó részletek készültek; a magyar zászlóval letakart bringámat is közös képre tettem versenyzőkkel. Percekkel az élbolyt követően érkezett a gruppetto, főleg sprinterekkel. Miután 12:35 körül elvonultak a csapatautók és a záróautó is, elpakoltam a karaván által adott ingyenes dolgokat, majd rövid tekeréssel a hágóra is értem.

A következő videón megtekinthetők a helyszínen filmezett élményeim:

Odafent rendőrök irányították a hömpölygő embertömeget a domb déli részén kialakított parkoló felé; meglepetésemre az autókat még nem engedték rá az útra, így háborítatlanul gurulhattam Val Louron felé, éppen szemben a következő – nehéz – emelkedőmmel, a híres Col d’Azettel, ami a Tour-on val Louron-Azet-ként szerepel és ahol – 1991-ben – a legendás spanyol bringás, Indurain átvette a sárga trikót. Az Azet után számomra a nap legmeredekebb emelkedője következett: a Pla d’Adet 2014-ben szerepelt is a Tour-on: jól esett, hogy saját tapasztalatból tudhattam, hogy bizony milyen nehéz hegyi befutó vár a versenyzőkre. A napot végül a Col d’Aspin hágóúttal zártam – igaz szürkület után – hogy másnap egyből a Tourmalet hágóval kezdhessek.

2010. július 22., városi Tour élmény

Egész napos és éjjel sem múló eső miatt lemondtam a Tourmalet-ról és végül a városban vártam a mezőny érkezését. Talán annyi különbséget lehet tenni az emelkedős, illetve városi szurkolás közt, hogy utóbbinál több a laikus, több az, aki esetleg csak az ingyen dobált apróságok, illetve a nagy esemény miatt megy az út szélére és várja lelkesen a karavánt (majd várja meg talán a mezőnyt). A nagyobb tömeg miatt kevesebb hely adódott, a rendőrök jobban figyeltek mindenre, nehogy rossz helyen álljon egy-egy szurkoló. A Tourmalet emelkedője alig kezdődött csak meg, így nagy érdekességek, támadások nem voltak még, a mezőny elvonulása után pár százan a térre kitett kivetítő előtt állva szurkoltuk végig Alberto Contador és Andy Schleck csatáját; a támadások közepette hol az egyik, hol a másik szurkolói tábor lelkesedett, tapsolt. Végül azonban persze csak a társaság egyik fele örülhetett.

tour_08

Összegzés

Bár nincs olyan nagy bringás kedvencem, aki miatt feltétlen mennék a Tour de France-ot élőben megnézni, mégis nagyon megfogott a Tour élőben való megélésének élménye. Nem is annyira a versenyzők sebessége, a csodabringák látványa, hanem inkább a Tour által kiváltott hatás mindenütt, amerre elhalad. Persze, ez talán nem annyira meglepő azok után, hogy a nagy emelkedőkön a bringásoknak a kilométerenkénti magasság-, távolság- és meredekségadatokról táblákat tesznek ki, hogy itt-ott megtapsolják a felérő amatőr bringásokat, illetve amit a kerékpározás Franciaországban jelent. Élmény (bár ezt a közvetítésekben is látni) a helyi öregeket, a falu apraját-nagyját az út mentén látni. Úgy gondolom, egy részük valószínűleg csak az eseményért ül ki, ám másfelől viszont az út szélére történő „kivonulásuk” szerintem egyúttal tisztelgés is a világ legjobb kerékpárosai előtt. Köztük tekernek, tekerhetnek azok az egy-egy napi hősök, vagy korszakos legendák, akikről évtizedekkel később is mesélünk, akikre visszaemlékezünk.

Györgyi Gábor