Home

Fehhívás versenyrendezők és edzők számára

Az MKSZSZ Elnöksége 2008. november 29-i ülésén az MKSZSZ versenynaptárába való kerüléshez a mellékelt formanyomtatvány kitöltését és a versenyrendezési szándék cégszerű megerősítését szabta feltételül.

Kérném, hogy a nyilatkozatot kitöltve és cégszerűen aláírva személyesen/levélben és e-mailben juttassák el az MKSZSZ számára 2009. december 1.-ig.

A mellékelt nyilatkozathoz kérnénk csatolni egy levelet is, amely a következő oldalon található felételekhez kapcsolódik, és amelyben garanciák vannak arra, hogy az esemény a szövetség szakmai presztízsét megfelelően szolgálja, és az anyagi kondíciók, valamint a rendezvénnyel kapcsolatos szervezői felelősségvállalás olyanok, amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy az ajánlattevő tisztában van a következő oldalon bővebben fesoroltakkal.

Egyúttal tájékozttom Önöket, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is szakmai napot szervez november hónap folyamán, amelyre ezúton is tisztelettel meghívjuk az érintetteket. (A pontos időpontról és napirendről külön levélben tájékoztatjuk Önöket.)

Tervezett témák:

  1. A magyar kerékpársport jelen helyzete, a 2009. év sportszakmai értékelése és a jövőre vonatkozó elképzelések egyeztetése.
  2. Dopping-ellenes felvilágosító előadás szakvezetők részére.
  3. Az MKSZSZ hivatalos versenynaptárának kialakítása, figyelembe véve a nemzetközi és a környező országok versenynaptárait.

Budapest, 2009. október 15.

Segítségüket és alkotó részvételüket előre is megköszönve, sporttársi üdvözlettel:

TÖRZSÖK Zsolt, MKSZSZ elnök

felhivas_versenyrendezok_091016.doc

Módosítás: ( 2010. április 15. csütörtök, 17:38 )  

Következő versenyek

No events

Kerékpáros KRESZ Teszt

A Tanulóvezető Kft. főszerkesztőjének szorgalmazására az autósok és kerékpárosok számára is hasznos kérdőivet kaptunk, melyből mindkét fél tájékoződhat a kerékpárosokra vonatkozó szabályokról. http://tanulovezeto.eu/kresz-teszt/index.php?teszt_no=7


Hozzászólások



Legnépszerűbb hireink