Tiszaroff és Tiszagyenda térségében rendezték a Magyar Köztársaság Országúti Bajnokságát. A mezőny számára egy közel 19 kilométeres, több szakaszon is sáros pályát jelöltek ki a szervezők. A magyar bajnokok Fáy Krisztina (Contact SE) és Kusztor Péter (Atlas Personal) lettek.
A nőknek 75 kilométert kellett teljesíteniük. A táv nagy részén egy bolyban haladt a mezőny. Az utolsó 10 kilométeren Fáy Krisztina (Contact SE) és Vidákovich Sára (Pécs) több mint egy perces előnyre tett szert, s közöttük a célban a hajrá döntött az előbbi javára.

Kustzor Péter megmutatja ki a legény a gáton 55tel az oldalszélben.
A férfi bajnokság távja 169 kilométer volt. A címvédő Cziráki István 120 kilométernél feladta a versenyt. A Svájcban idegenlégióskodó Cziráki korábbi versenyein többször bukott, sérülése miatt még most is gondjai voltak, de ennek ellenére a magyar bajnokságban rajthoz állt.
Mintegy 150 kilométert tettek meg a kerékpárosok, amikor 7 versenyző maga mögött hagyta a mezőnyt. Az élbolyban tekert többek között Cziráki klubtársa, a 2008-as olimpikon - Kusztor Péter, és az erdélyi Tusnád profi csapatában versenyző Szeghalmi Bálint. Az utolsó három kilométeren Kusztor beleerősített, és több, mint 10 másodperces előnnyel elsőként haladt át a célvonalon. Kusztor ezzel duplázott, ugyanis csütörtök óta magáénak mondhatja az idei időfutam bajnoki címet is.

Kusztor Péter, a jelen legjobb magyar kerékpárosához illően, a számára nem kedvező sík terepen is magabiztosan nyert.
Magyar Köztársaság Kerékpáros Országúti Bajnoksága Eredmények:
Nők, 75 kilométer
1. Fáy Krisztina (Contact SE) 2:22:06 óra
2. Vidákovich Sára (Pécs) azonos idővel
3. Papp Enikő (Blue Scorpions) 1:13 perc hátrány
Férfiak, 170 kilométer
1. Kusztor Péter (Atlas Personal) 4:24:38 óra
2. Szeghalmi Bálint (Tusnád) 13 másodperc hátrány
3. Kiss Gergely (Atlantis Casino Kerékpársport-2000) 16 mp.h
4. Müllner Zoltán (Merida HCT)
5. Cador Rida (Technofilm Betonexpressz 2000)
6. Jordán Péter (Merida HCT)
Szerző: Kassai János
A verseny részletes beszámolója Müllner Zoltántól



