A Magyar kerékpáros Szakági Szövetség még szigorúbb ellenőrzéseket fog tartani ugyanazokkal a módszerekkel és ugyanazzal a laborral együttműködve, amely a Tour de France vizsgálatokat is végzi. Az MKSZSZ elnöksége elkötelezett, hogy a 2009-ben indított programot a Magyar Antidopping Csoporttal közösen addig folytatja, amíg a sportág teljesen meg nem tisztul. Ennek első szakaszának eredményei hamarosan éreztetik hatásukat.
Sajtóközlemény 2010.06.27-én, kerékpár sportágban, az Országúti Bajnokságon történt előre be nem jelentett doppingellenőrzés során, egy sportolónál az „A” minta analízisét követően, pozitív vizsgálati eredmény került megállapításra. Az „A” minta pozitív vizsgálati eredménye önmagában nem jelenti a doppingvétség megállapítását, a versenyző kérheti a „B” jelű minta analízisét. Az MKSZSZ és a Magyar Antidopping Csoport között 2009-ben létrejött, és a sportág teljes megtisztítását célzó együttműködés egyik állomásaként, az említett eseményen nagyszámú mintát vettek le a bajnokság résztvevőitől, amelyek közül egyedül ISZKÁDI Tamás (HUN19870807), Szekszárdi SZKE versenyzőjének mintája zárul pozitív eredménnyel. A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség a WADA Szabályzat, és annak alapján a hatályos magyar jogszabályok, valamint a szövetség doppingellenes szabályzata alapján köteles az előzetes felülvizsgálati eljárás, továbbá annak eredményétől függően a doppingeljárás lefolytatására. Jelen közlemény a sportoló- és a magyarországi NADO tájékoztatását követően került kiadásra.Budapest, 2010. július 26.
TÖRZSÖK ZsoltMKSZSZ elnökAz MKSZSZ elnöksége nevében


