Lezárult az MMTBSzSz Törvényszéki pere, jogerős ítélet született

mksz2

A december 16-án lezajlott MMTBSzSz elnökség legitimitásáról döntő Törvényszéki per kapcsán, az MKSZ-hez eljutott több, egymásnak részben ellentmondó álláspont. Mint eddig is, a továbbiakban sem célja az MKSZ-nek, hogy az egyik alszövetségen belüli viták tekintetében akár egyik, akár másik fél mellett állást foglaljon, de a korrekt és pártatlan tájékoztatás céljából Polonyi István MKSZ elnök közleményt bocsátott ki.

  1. Az MMTBSzSz nem hivatalos blogján december 16-án megjelent az alperes, vagyis az MMTBSzSz, képviseletében Eisenkrammer Károly tájékoztatása
  2. December 17-én a felperes, a Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Egyesület elnöke, Mihály Tamás úr álláspontját az egyesület jogi képviselője, Dr. Kocska Péter, megküldte az MKSZ-nek. Letölthető ide kattintva
  3. Az MKSZ értelmezése szerint, a felperes felelősen gondolkodó és sportág érdekeit szem előtt tartó egyezségi ajánlatot fogadott el, és ezzel lehetővé tette, hogy az MMTBSzSz szabályozott keretek között működjön tovább, a legkésőbb 2015. március 15-ig lebonyolítandó tisztújító közgyűlésig.
  4. Az MMTBSzSz elnöksége az egyezségi ajánlat révén határozott idejű, átmeneti legitimitást nyert, és fő célja kell, hogy legyen a tisztújító közgyűlés mielőbbi összehívása – jogilag tevékenysége nem korlátozott, de erkölcsi és szokásjogi szabályok alapján működése csak a legégetőbb témákra kell, hogy szorítkozzon, mivel legitimációja kizárólag a felperes konstruktív hozzáállásán nyugszik.

Mindenképpen örömteli, hogy ezzel egy rendkívül bizonytalan időszak zárult le az MMTBSzSz életében.

Polonyi István személy szerint köszönetet mondott a Mátéhegyi Ökopark Egyesület elnökének, Mihály Tamás úrnak, hogy a kerékpársport érdekeit szem előtt tartva felelős döntést hozott, és egyben kérte az MMTBSzSz elnökségét, hogy a lehető legrövidebb úton hívja össze a közgyűlést és bonyolítsa le a tisztújítást.