Hírek

Az MKSZ törvényes képviseletével kapcsolatban kialakult jelenlegi helyzet, és annak kezelése

mksz2

A Kiemelt Sportágfejlesztési Program 2014. második félévi szerződéskötése körül kialakul helyezettel és az azzal kapcsolatos megoldással összefüggésben Polonyi István MKSZ elnök az alábbi nyilatkozatot tette közzé…

Változások a tiltott szerek elleni harcban

macs

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) alapító közgyűlése 2013. november 15-én elfogadta a Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat új változatát, amely 2015. január 1-jén lép hatályba.

Szocsiban és Nanjingban a magyar sportolók nem produkáltak pozitív dopping-tesztet

macs

Jövőre már 4 év versenyzéstől és a szervezett edzésektől való eltiltásra számíthat, akit szándékos doppingoláson érnek – többek között ezt is megtudtuk a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) évértékelő sajtótájékoztatóján. Ezért fontos, hogy a kerékpársport résztvevői mindjobban megismerjék a doppingellenes küzdelmem részleteit.

Felfüggesztették a 2014. október 18-i MMTBSZSZ közgyűlés határozatait és az MMTBSZSZ vezetőségét

mksz2

2014. december 3-án a Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Egyesület, a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség ellen, “határozat hatályon kívül helyezése” perben született bírósági végzést juttatott el az MKSZ-hez – tájékoztatta a tagegyesületeket a szövetség hivatalos honlapján Polony István MKSZ elnök.

Tolna Megyei Nyílt Cyclo-Cross Bajnokság

pen-and-diary

A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület 2014. december 20-án, szombaton rendezi meg a bonyhádi Ifjúsági Parkban igazolt és nem Igazolt versenyzők részére a Tolna Megyei Nyílt Cyclo-Cross Bajnokságot. A természetes és mesterséges akadályokkal tűzdelt 2000 ill. 1200 méteres körpályán Mountain bike kerékpárral is lehet indulni.

Magyar Nemzeti Cyclo Cross Bajnokság 2015

cc2015_00

2015. január 11-én, vasárnap Gyulán (Békés megye), a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ), Gyula Város Önkormányzata és a Körös Bike Kerékpáros Egyesület rendezésében kerül sor a 2015-ös Magyar Nemzeti Cyclo Cross Bajnokságra. A cikk folytatásában tesszük közzé a hivatalos versenykiírást.

Kerékpárlabdásaink sikere a világbajnokságon

klabda_00

A 2014. november 21-23. között, Brünnben rendezett világbajnokságon kerékpárlabdásaink az elmúlt évek eddigi legjobb eredményét elérve, a csoport harmadik helyét szerezték meg. Sportolóink bizakódók, biztosak abban, hogy ha a jövő évi világbajnokságra sikerül kiutazniuk, akkor a csoportelsőséget is megszerezhetik, s a sportág magyarországi történetében először, feljuthatnak az A csoportba.

Versenyengedély kérő lap 2015

mksz2

Oldalunkon is elérhető és letölthető a 2015. évi “Versenyengedély kérő” (licence igénylő) lap. A dokumentum Microsoft Office Excel (.xls) formátumban került rögzítésre. Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2015. január 11-én (vasárnap) Gyulán rendezendő Cyclo-cross Nemzeti Bajnokságon csak a mellékelt kérőlap alapján kiadott, 2015. évre érvényes versenyengedéllyel lehetséges indulni!

Kiváló eredmények a Teremkerékpáros Világbajnokságon

serleg

A magyar válogatott tagjai kiválóan szerepeltek az elmúlt hétvégén, Csehországban megrendezett Teremkerékpáros Világbajnokságon, amelynek nem mellékesen más hazai vonatkozású érdekessége volt: Megyesi Dóra sporttársunk UCI pontozó-bíróként vett részt a világversenyen és öregbítette a magyar kerékpársport hírnevét.

Az Év Sportolói 2014-ben

mkszsz

Az MKSZSZ Elnöksége 1/2014.11.20. számú határozatával egyhangúlag jóváhagyta a 2014. évi Év sportolója címre felterjesztett névsort. Ezek alapján az MKSZSZ szakágaiban a cikkben megnevezett versenyzők kapták az Év Sportolója kitüntető címet 2014. évi teljesítményük alapján.